befektető nő újság kávé meglepő getty stock
Befektetés

Rájöttek az akadémikusok: nem úgy kell nyugdíjra gyűjteni, ahogy eddig hittük

Portfolio
Egy akadémikusokból álló csoport rájött: téves volt az eddig hangoztatott nézet, miszerint a kötvényekből és részvényekből álló, diverzifikált portfólió a legjobb módja a jövőre való megtakarításnak. Ehelyett jobban járunk, ha mindent részvényekbe teszünk – írja a Bloomberg.

Szembemegy az eddigi mantrával egy friss kutatás eredménye. Egy akadémikusokból álló csoport nekilátott, hogy tesztelje azt a mondást, miszerint a kötvényekből és részvényekből álló, diverzifikált portfólió a legjobb módja a jövőre való megtakarításnak. Három tucat országból álló mintából 130 évnyi adatot dolgoztak fel és azt találták, hogy

a félig hazai, félig nemzetközi részvények keveréke a legjobb választás a nyugdíjportfólióknál.

Amíg a részvénybefektetők képesek kitartani, addig nagy valószínűséggel jobban járnak, mint az, aki kötvényekbe diverzifikálva próbálja kiegyenlíteni a rövid távú mozgásokat

– mondja Scott Cederburg az Arizonai Egyetemről, aki Aizhan Anarkulovával (Emory Egyetem) és Michael S. O'Dohertyvel (Missouri Egyetem) közösen írta a tanulmányt.

A kutatók egymillió szimulációt futtattak le amerikai háztartásokra, és azt találták, hogy a hazai és nemzetközi részvények közötti megosztás átlagosan valamivel több mint 1 millió dollárnyi vagyont jelentett a nyugdíjba vonulásig, szemben a 60/40 arányú részvény-kötvény keverék 760 000 dollárjával. Bár a kizárólag részvényekből álló megközelítés maximális vesztesége nagyobb volt a szimulációban, hosszú távon így is ez vezetett jobb eredményre.

A szerzők szerint sokan tévesen gondolják, hogy a részvények és kötvények egymást kiegyenlítik egy portfólióban. Azt találták ugyanis, hogy a két eszközosztály többször mozog együtt, mint azt sokan gondolnák, így jobban működik a megtakarítás egészének részvényekbe fektetése hosszabb távon, de csak a részvényállományok földrajzi diverzifikálásával.

Vannak persze olyan piaci szakértők, akik nem értenek egyet a fentiekkel. Joe Quinlan, a Merrill és a Bank of America privátbank piaci stratégiáért felelős vezetője szerint a kötvények fontossága túlmutat a velük elérhető hozamokon, mivel stabilitást jelentenek. A részvényekkel ellentétben, amelyek teljesítménye véletlenszerű és kiszámíthatatlan, a kötvények stabil és kiszámítható hozamai az embereknek a pénzügyi vagyonuk feletti kontroll érzését adják. Szerinte sok ügyfél hajlandó lemondani a potenciális nyereségről azért, hogy éjjelente nyugodtan aludhasson.

James Daniel a Advisory Firmtől a dotcom összeomlását hozta fel példaként arra, hogy milyen veszélyekkel járhat, ha mindent csak részvényekbe fektetünk.

Kérdezzék meg bármelyik nyugdíjast, aki 2000-ben, a technológiai buborék kipukkanása után vonult nyugdíjba, hogyan teljesített a kizárólag részvényekből álló portfóliója…Elméletben egy teljesen részvényalapú portfólió remekül működik. A valóságban nem annyira.

Az új tanulmány többek között abban különbözött a korábbiaktól, amelyek a részvények és kötvények kombinációját hozták ki javasolt befektetésnek, hogy a lefuttatott időszakon a hónapokat 10 éves blokkokba sorolták a piaci ciklusok megragadása érdekében.

Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy mivel az amerikai piacok története rövid, a tanulmány 38 fejlett országot felölelő, egészen 1890-ig visszanyúló adatokat használt a befektetési eredmények levezetéséhez. Az amerikain kívüli további piacok bevonásával nemcsak a minta méretét bővítették, hanem azt a lehetőséget is elismerték, hogy Amerika elmúlt évtizedekben elért kiváló teljesítménye hosszú távon nem biztos, hogy megismétlődik. Cederburg szerint az Egyesült Királyság részvénypiaca mintegy száz évvel ezelőtt érte el csúcspontját, Japán fénykora pedig az 1980-as években ért véget.

Címlapkép forrása: Getty Images

Találd meg a neked való befektetési alapot!
valdis dombrovskis
Toyota gyártás
bét
dmitrij medvegyev volt orosz elnök
jpmorgan shutter
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
jpmorgan shutter