bull bear tőzsde
Üzlet

Érkeznek az inflációs adatok, jó hangulatban várnak a befektetők

Portfolio
Gazdasági információk tekintetében ma az Egyesült Államokban érkezik az inflációs adat, elsősorban erre várhatnak feszülten a befektetők: a múlt heti erős munkaerőpiaci közlés után nagy kérdés, hogy a dezinfláció mennyire volt erőteljes novemberben. Ezen felül közzéteszi az amerikai kormány az államháztartási egyenleget novemberből, és brit munkaerőpiaci adat is érkezik, utóbbi elsősorban a brit tőzsdén kereskedők számára lehet érdekes. Leginkább a mérsékelt optimizmus a jellemző eddig a nemzetközi piacokra, óvatos emelkedést láthatunk Európában - kisebb emelkedést követően a német DAX ismét új történelmi csúcson van.

Jó hangulatban várják az adatokat a befektetők

Pozitív felütéssel indul a nap az európai tőzsdéken, a DAX 0,2 százalékos emelkedése mellett a CAC 0,3 százalékkal, a FTSE 100 pedig 0,4 százalékkal került feljebb. A német tőzsde ismét új történelmi csúcson indította a napot.

dax0220202020

Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójában

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint a káresemény a Mol üzemének területén történt, az elhárítást a Mol létesítményi tűzoltósága végzi, de bevonták az érdi tűzoltókat is.

Tovább a cikkhez

Emelkedik a magyar tőzsde

A hazai blue chipek közül a Mol vezeti az emelkedést.

Tovább a cikkhez

Meggondolta magát Warren Buffett egy befektetésével kapcsolatban?

A Warren Buffett által menedzselt Berkshire Hathaway tovább csökkentette a HP-ban lévő részesedését egy hétfő este közzétett hatósági bejelentés szerint. A konglomerátum először 2022 áprilisában vásárolta a technológiai hardvergyártó részvényeit, a befektetés azonban nem volt jövedelmező, mivel az árfolyam még mindig az első vásárláskori szint alatt van.  

Tovább a cikkhez

Több mint 30 ezer részvényt ruházott át a Mol

A Mol hétfőn 30 637 darab törzsrészvényt ruházott át a Munkavállalói Résztulajdonosi Program Szervezet részére.

Tovább a cikkhez

Éledezik a bitcoin

Emelkedéssel próbálkozik a legjelentősebb kriptovalutának, a bitcoinnak az árfolyama a tegnapi bezuhanást követően, jelenleg 1,4 százalékos pluszban van a jegyzés. Idén már 153 százakkal feljebb került az árfolyam.

Egyedülálló felmérést indít a kriptobefektetésekről a Dorsum és a Portfolio, kíváncsiak vagyunk a véleményedre!

btc414

Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,4 százalékot emelkedett, a S&P 500 0,4 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 0,9 százalék pluszban zárt.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 0,26 százalékkal került lejjebb, a Hang Seng 1,43 százalékos pluszban áll, míg a CSI 300 0,66 százalékos mínuszban van.
  • Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 0,1 százalékot emelkedhet, a CAC 0,2 százalékkal kerülhet feljebb, míg a FTSE 0,3 százalék pluszban nyithat.
  • Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,04 százalékkal kerülhet feljebb, a S&P 500 0,06 százalékot emelkedhet, míg a Nasdaq 0,19 százalék pluszban nyithat.

Mi várható makro fronton?

Gazdasági adatok tekintetében ma az Egyesült Államokban érkezik az infláció, a múlt heti erős munkaerőpiaci adat után nagy kérdés, hogy a dezinfláció mennyire volt erőteljes novemberben. Közzéteszi a kormány az államháztartási egyenleget novemberből, és brit munkaerőpiaci adat is érkezik, utóbbi elsősorban a brit tőzsdén kereskedők számára lehet érdekes.

2023 december 11-17. makronaptár
Magyar makrogazdaság
december 12. kedd 11:30 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
december 13. szerda 8:30 KSH Ipar (második becslés) okt.
december 14. csütörtök 8:30 MNB Statisztikai mérleg nov.
december 14. csütörtök 11:30 ÁKK Kötvény-aukció  
december 15. péntek 8:30 KSH Építőipar okt.
december 15. péntek 8:30 MNB Pénzforgalmi táblakészlet Q3
december 15. péntek 8:30 MNB Havi fizetési mérleg okt.
december 15. péntek 22:00 Fitch Hitelminősítés  
Nemzetközi makrogazdaság
december 12. kedd 8:00 UK Munkanélküliség okt.
december 12. kedd 14:30 USA Infláció nov.
december 12. kedd 20:00 USA Államháztartás nov.
december 13. szerda 8:00 UK GDP okt.
december 13. szerda 11:00 EU Ipar okt.
december 13. szerda 14:30 USA Termelői árak nov.
december 13. szerda 20:00 USA Fed kamatdöntés  
december 13. szerda 20:30 USA Jerome Powell sajtótájékoztatója  
december 14. csütörtök 13:00 UK BoE kamatdöntés  
december 14. csütörtök 14:15 EU EKB kamatdöntés  
december 14. csütörtök 14:30 USA Kiskereskedelem nov.
december 14. csütörtök 14:45 EU Christine Lagarde sajtótájékoztatója  
december 15. péntek 3:00 Kína Ipar nov.
december 15. péntek 3:00 Kína Kiskereskedelem nov.
december 15. péntek 9:15 Franciao. BMI dec.
december 15. péntek 9:30 Németo. BMI dec.
december 15. péntek 10:00 EU BMI dec.
december 15. péntek 10:30 UK BMI dec.
december 15. péntek 14:30 USA Empire State index dec.
december 15. péntek 15:15 USA Ipar nov.
december 15. péntek 14:45 USA BMI dec.
Forrás: Portfolio-gyűjtés

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 48,3 százalékos elmozdulással a Nasdaq index áll az élen, a sereghajtó 18,1 százalékos eséssel a Hang Seng index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 86,4 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 5,5 százalékos emelkedéssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 9,2 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 36 404,93 0,4% 0,6% 6,2% 9,8% 8,7% 49,4%
S&P 500 4 622,44 0,4% 1,2% 4,7% 20,4% 17,5% 75,3%
Nasdaq 16 221,73 0,9% 2,4% 4,5% 48,3% 40,3% 142,0%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 32 791,8 1,5% -1,3% 0,7% 25,7% 17,5% 55,1%
Hang Seng 16 201,49 -0,8% -2,7% -5,8% -18,1% -18,6% -37,1%
CSI 300 3 419,45 0,6% -1,2% -4,7% -11,7% -14,5% 8,2%
Európai részvényindexek              
DAX 16 794,43 0,2% 2,4% 10,2% 20,6% 16,9% 55,8%
CAC 7 551,53 0,3% 3,0% 7,2% 16,6% 13,1% 57,1%
FTSE 7 544,89 -0,1% 0,4% 2,5% 1,3% 0,9% 10,8%
FTSE MIB 30 426,58 0,1% 1,7% 6,7% 28,3% 25,3% 63,7%
IBEX 10 198 -0,2% 0,2% 8,8% 23,9% 23,0% 16,7%
Régiós részvényindexek              
BUX 58 300,25 -0,6% -0,4% 1,3% 33,1% 32,0% 46,3%
ATX 3 305,35 -0,5% -0,2% 3,2% 5,7% 4,4% 14,9%
PX 1 408,27 0,1% 0,8% 3,2% 17,2% 20,0% 38,4%
WIG20 77 389,38 0,4% 1,4% 8,2% 34,7% 38,6% 35,9%
Magyar blue chipek              
OTP 14 750 -0,2% 0,5% 5,8% 45,9% 47,5% 26,2%
Mol 2 756 -0,4% -1,3% -3,1% 5,9% 6,0% -11,4%
Richter 8 760 -1,9% -2,1% -2,0% 5,5% -0,5% 60,7%
Magyar Telekom 632 -0,8% 2,4% 4,3% 86,4% 94,8% 42,0%
Nyersanyagok              
WTI 70,95 0,1% -2,4% -7,1% -11,6% 0,0% 37,4%
Brent 75,63 -0,3% -3,2% -7,3% -10,9% -1,0% 24,1%
Arany 1 982,35 -1,1% -2,2% 1,8% 9,2% 10,2% 59,3%
Ezüst 22,79 -1,6% -7,2% 1,9% -4,0% -3,8% 56,3%
Devizák              
EURHUF 382,8250 0,6% 0,8% 1,5% -4,4% -8,4% 18,4%
USDHUF 356,2986 0,8% 1,5% 0,8% -5,0% -10,1% 24,8%
GBPHUF 447,2451 0,6% 0,9% 3,6% -1,0% -8,2% 25,2%
EURUSD 1,0745 -0,2% -0,7% 0,7% 0,7% 1,9% -5,1%
USDJPY 144,5150 0,0% -1,8% -4,6% 8,5% 5,8% 27,5%
GBPUSD 1,2550 0,0% -0,5% 2,9% 4,3% 2,1% 0,2%
Kriptovaluták              
Bitcoin 41 242 -6,7% -1,8% 10,5% 148,4% 140,8% 1 129,8%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,24 0,1% -0,8% -8,6% 10,5% 18,7% 47,0%
10 éves német állampapírhozam 2,23 -0,1% -3,6% -16,5% -12,8% 16,1% 846,6%
10 éves magyar állampapírhozam 6,61 1,2% -0,9% -8,3% -28,5% -28,6% 105,9%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Getty Images

valdis dombrovskis
Toyota gyártás
bét
dmitrij medvegyev volt orosz elnök
jpmorgan shutter
Tematikus PR cikk
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
Toyota gyártás