Ezentúl minden héten egy bizottság dönt a nyugdíjak utalásáról
Gazdaság

Ezzel az egyszerű lépéssel ösztönözni lehetne a nyugdíjcélú megtakarításokat

Farkas András, NyugdíjGuru News
A nyugdíjrendszer működésének hosszú távon történő biztosításához három problémát (nyugdíj melletti munka, nyugdíjskála kiegyenlítése, öngondoskodási pillér erősítése) sürgősen meg kellene oldani, amelyekkel nem célszerű várni 2025-ig, a nyugdíjreform tervezett bevezetésének évéig. Kétrészes cikksorozatom első részében e három probléma közül azt mutattam be, miért lenne szükség a nyugdíj melletti munkavégzést a közszférában gátló korlátozások teljes lebontására. Ebben a cikkben pedig a nyugdíjskála kiegyenlítésének, illetve az öngondoskodási pillér erősítésének kérdését járom körbe.

Varga Mihály pénzügyminiszter november 28-i bejelentése szerint hamarosan a nyilvánosság elé kerülhet a nemzetközi szakértők elemzése a magyar nyugdíjbiztosítási rendszerről. Megállapításaikat a kormány is értékeli majd, a javaslatokat 2024 első felében társadalmi vitára bocsátják. A miniszter hangsúlyozta, hogy a nyugdíjrendszer működését hosszú távon is biztosítani kell, de sürgős beavatkozásra szerinte nincs szükség ezen a téren.

A nemzetközi szakértői jelentés megismerése és érdemi társadalmi vitája előtt (ha valóban lesz alkalom ilyen diskurzusra) érdemes három olyan nyugdíjproblémát sürgősen megoldani, amelyekkel nem célszerű várni 2025-ig, az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) kapcsán vállalt nyugdíjreform tervezett bevezetésének évéig.

Ezek a könnyen, egyetlen gyors törvényhozási aktussal és mindennemű politikai kockázat nélkül megoldható gondok a következők:

  • a nyugdíj melletti munkavégzést a közszférában gátló korlátozások teljes lebontása,
  • a nyugdíjskála rángatózásának kiegyenlítése,
  • a nyugdíjrendszer öngondoskodási pillérének egyszerű beavatkozásokkal történő megerősítése.

A cikksorozat első részében a nyugdíj melletti munkavégzést a közszférában gátló korlátozásokra tértem ki, a mostani írásom pedig a nyugdíjskála kiegyenlítésének, illetve az öngondoskodási pillér erősítését kérdését vizsgálja meg.

A nyugdíjskála kiegyenesítése

A nyugdíjskála határozza meg, hogy a szolgálati idő hogyan befolyásolja a nyugdíj összegét. A nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából nyilván az a célszerű megoldás, hogy mindenki minél tovább dolgozzon, így tovább maradjon járulékfizető. Ezt a magyar nyugdíjrendszerben egyebek között a nyugdíjskála ösztönözheti, hiszen minél tovább dolgozik valaki, annál magasabb lehet a nyugdíjskála szerinti nyugdíjszorzó százalékos mértéke. (Az érintett személy nyugdíja a számított nettó havi életpálya átlagkeresete e szorzó szerinti százaléka lesz.)

Ez a hosszabb munkavégzésre ösztöntő kívánatos hatás azonban a nyugdíjskálában csak a 40 egész évnyi szolgálati idő elérésével érvényesül, azt megelőzően a skálát egyfajta pénzügyi perverzió hatja át: az első húsz évnyi szolgálati idő ugyanis pontosan kétszer annyit ér, mint a második húsz évnyi szolgálati idő (20 teljes évhez 53% a nyugdíjszorzó mértéke, 40 teljes évhez viszont nem ennek a duplája, azaz 106%, hanem mindössze 80% - azaz az első húsz év 53 százalékához képest a második húsz év csak 27 százalékot ér).

Az ösztönző erőnek éppen fordítva kellene működnie.

Ráadásul a skála menet közben is ugrál: 15-25 év között évi 2 százalékponttal, 26-36 év között évi 1 százalékponttal, 37-39 év között évi 1,5 százalékponttal, 40 évtől ismét 2 százalékponttal nő a maximálisan elérhető 100%-os mértékig (ehhez már legalább 50 év szolgálati időt kell elérni). A skála rángatózása a nyugdíj összegének számítását is fölöslegesen bonyolítja.

A megoldás kézenfekvő:

a szolgálati éveket is figyelembe vevő modern nyugdíjrendszerekhez hasonlóan minden szolgálati évnek azonos súlyt, 2 százalékpontos értéket kell adni.

A magyar teljes nyugdíjhoz legalább 20 év szolgálati idő szükséges, így a nyugdíjskála 20 évhez 40%-ot, utána évente minden évhez azonos mértékben 2 százalékpontot rendel, egészen az 50 évnél elérhető maximális 100 %-os mértékig.

Öngondoskodási pillér erősítése

Jelenleg a nyugdíjcélú öngondoskodási pillér részeként három megoldást támogat a személyi jövedelemadó jóváírásának formájában az állam:

  • egyéni nyugdíjbiztosítás,
  • önkéntes nyugdíjpénztári tagság,
  • nyugdíj-előtakarékossági számla.

A magyar nyugdíjrendszerből hiányzó foglalkoztatói nyugdíjpillér miatt sokkal nagyobb az egyén felelőssége a saját nyugdíjas jövője megteremtése érdekében, az egyéni öngondoskodás támogatásának szükségességét ezért nem lehet túlbecsülni. A szja-jóváírást, mint megtakarításra ösztönző eszközt 2014-ben vezették be. Azóta azonban a jóváírás lehetséges összegét semmilyen módon nem tartották karban, sem az inflációval, sem a keresetnövekedéssel, sem más módon nem indexálták, így 10 év alatt elvesztette ösztönző erejének tetemes részét.

Az MNB először 2019-ben utalt arra, hogy az szja-jóváírás megtakarítás-ösztönző hatása korlátozott, miután egyrészt sok megtakarító van, aki nem fizet szja-t a foglalkoztatási jogviszonya sajátosságai miatt, másrészt az szja jelentősége folyamatosan csökken a magyar adórendszerben. Ehelyett célravezetőbb lenne a normatív állami támogatás bevezetése a hosszú távú megtakarítások ösztönzésére.

2022-ben az MNB tovább finomította javaslatát, amely szerint a lakossági megtakarításokat az állam mellett a nagy ellátórendszerek és a reálgazdaság finanszírozásába is be kell vonni. Ennek részeként a jegybank szerint a lakossági megtakarítások növekvő részét kell magánegészségügyi és nyugdíjcélú megtakarítások felé irányítani.

Az MNB javaslataihoz sikeres külföldi minták szolgálnak alapul, ilyen lehet egyebek között a legnépszerűbb brit megoldás, a teljes életre szóló egyéni megtakarítási számla (Lifetime Individual Savings Account, LISA). A számlát 18 és 40 éves kor között lehet megnyitni, 50 éves korig lehet elhelyezni rajta évi legfeljebb 4000 fontot (nagyjából 1,8 millió forintot), amelyet a brit állam 25%-os normatív támogatással, de legfeljebb évi 1000 fonttal (450 ezer forinttal) megfejel.

A teljes állami támogatás 32 ezer font (14,4 millió forint!) lehet abban az optimális esetben, ha valaki 18 éves korától 50 éves koráig minden évben kimaxolja a LISA lehetőségét, és félretesz összesen 128 ezer fontot (mai árfolyamon több mint 57,6 millió forintot), így 50 éves koráig összegyűjt 160 ezer fontot (közel 72 millió forintot) természetesen a befektetési hozamokkal megnövelt összegben, amely utána a nyugdíjkorhatár betöltéséig a brit pénz- és tőkepiacokon gyarapítja a számla összegét.

A LISA nemcsak nyudíjcélra, hanem az első lakás megvásárlására is felhasználható, emiatt is vonzó a fiatalabb megtakarítók részére. A LISA csak a normatív állami támogatással kiegészített részét képezi az egyéni megtakarítási számlának (ISA), amelyre az évente befektethető maximális keret 20 ezer font lehet (az összeg évente nő). A LISA elsősorban azok körében népszerű az Egyesült Királyságban, akik valamilyen okból nem (lehetnek) tagjai a rendkívül fejlett brit foglalkoztatói nyugdíjpillérnek, amelyet ebben a cikkben mutattam be.

Drasztikusan csökkent az szja-jóváírás vonzereje

A magyar öngondoskodási pillér erősítésére azonban azonnal szükség van, vagyis nem célszerű várni a külföldi sikeres megoldások hazai adaptációjára, amelyre esetleg sor kerülhet a nyugdíjreform keretében vagy azt követően.

Jelenleg a nyugdíjcélú megtakarítások elsődleges ösztönzésére Magyarországon az szja-jóváírás szolgál, amelynek vonzereje azonban a 2014-es bevezetés óta – a jóváírás kilenc éve változatlan összeghatára miatt – drasztikusan csökkent.

Ez a csökkenés többféle módon is bizonyítható, a nyugdíjrendszerhez leginkább illő módon a valorizáció (vagyis a nyugdíjszámítás során alkalmazott értékkövetési eljárás) képzetes alkalmazásával. Ha a nyugdíjcélú eszközökre kérhető adójóváírás 2014-ben meghatározott éves maximumát, 280 ezer forintot a valorizációs szorzókkal aktualizálnánk, akkor annak mértéke idén meghaladná a 653 ezer forintot. Vagyis az adójóváírás a 2014-es értékének csak a 43%-át éri idén, elvesztette "motivációs ereje" 57%-át azt elmúlt 9 évben – és ez a csökkenés idén is folytatódik.

A másik karbantartási lehetőség, ha a nyugdíjak növelését meghatározó infláció mértékét vennénk figyelembe az adójóváírás összegének aktualizálása során. Ha az adójóváírás összege inflációkövető lenne, akkor 280 ezer forint helyett idén 393 ezer forint lenne a lehetséges maximális összege, vagyis összesen 40,6%-kal nőtt volna 2015-2022 között – és növekedne tovább idén is a várhatóan 18,5%-os éves infláció függvényében.

Az szja-jóváírás elértéktelenedése lényegében kétféle módon akadályozható meg:

  • az adójóváírás éves keretösszegét bérkövetővé vagy inflációkövetővé kell tenni,
  • vagy a jelenlegi adójóváírás megszüntetése mellett közvetlen állami támogatással olyan új öngondoskodási támogatási rendszert kell létrehozni, amely robbanásszerűen növelheti a hosszú távú nyugdíj-előtakarékossági eszközök népszerűségét.

A második lehetőségre a költségvetés jelenlegi helyzetében nincs sok esély,

az első megoldás – az adójóváírás összegének valorizációs vagy inflációs karbantartása – előtt azonban nem tornyosulnak akadályok, így 2024. január 1-jétől be lehetne vezetni.

Akárcsak a magyar nyugdíjrendszerből fájdalmasan hiányzó foglalkoztatói nyugdíjpillér bevezetése felé tett első lépést, amelynek révén az önkéntes nyugdíjpénztári tagság munkáltatói támogatása visszakerülhetne a cafeteria körében adókedvezménnyel támogatott juttatások körébe. Ezt pedig úgy lenne érdemes megvalósítani, hogy a nyugdíjpénztári tagsági díj munkáltatói támogatása mentesüljön a szociális hozzájárulási adó alól, vagyis a munkáltató számára 13%-kal kedvezőbb legyen a dolgozói hosszútávú anyagi biztonságának erősítése, mint a béremelés (jelenleg ugyanannyiba kerülnek, így a dolgozók – az infláció miatt különösen – a béremelést részesítik előnyben).

Ezek a könnyen, egyetlen gyors törvényhozási aktussal és mindennemű politikai kockázat nélkül 2024. január 1-jétől megoldható gondok (a nyugdíj melletti munkavégzést gátló minden korlátozás lebontása, a nyugdíjskála rángatózásának kiegyenlítése és a nyugdíjrendszer öngondoskodási pillérének egyszerű beavatkozásokkal történő megerősítése), így már jövőre sem terhelnék az érdemi nyugdíjreformhoz vezető remélt társadalmi diskurzust.

EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Címlapkép forrása: Shutterstock

valdis dombrovskis
Toyota gyártás
bét
dmitrij medvegyev volt orosz elnök
jpmorgan shutter
Tematikus PR cikk
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
Mol Dunai Finomító Dufi kőolajfinomító százhalombatta