Ezzel az egyszerű lépéssel ösztönözni lehetne a nyugdíjcélú megtakarításokat

Varga Mihály pénzügyminiszter november 28-i bejelentése szerint hamarosan a nyilvánosság elé kerülhet a nemzetközi szakértők elemzése a magyar nyugdíjbiztosítási rendszerről. Megállapításaikat a kormány is értékeli majd, a javaslatokat 2024 első felében társadalmi vitára bocsátják. A miniszter hangsúlyozta, hogy a nyugdíjrendszer működését hosszú távon is biztosítani kell, de sürgős beavatkozásra szerinte nincs szükség ezen a téren.

A nemzetközi szakértői jelentés megismerése és érdemi társadalmi vitája előtt (ha valóban lesz alkalom ilyen diskurzusra) érdemes három olyan nyugdíjproblémát sürgősen megoldani, amelyekkel nem célszerű várni 2025-ig, az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) kapcsán vállalt nyugdíjreform tervezett bevezetésének évéig.

Ezek a könnyen, egyetlen gyors törvényhozási aktussal és mindennemű politikai kockázat nélkül megoldható gondok a következők:

• a nyugdíj melletti munkavégzést a közszférában gátló korlátozások teljes lebontása,
• a nyugdíjskála rángatózásának kiegyenlítése,
• a nyugdíjrendszer öngondoskodási pillérének egyszerű beavatkozásokkal történő megerősítése.

A cikksorozat első részében a nyugdíj melletti munkavégzést a közszférában gátló korlátozásokra tértem ki, a mostani írásom pedig a nyugdíjskála kiegyenlítésének, illetve az öngondoskodási pillér erősítését kérdését vizsgálja meg.

A nyugdíjskála kiegyenesítése

A nyugdíjskála határozza meg, hogy a szolgálati idő hogyan befolyásolja a nyugdíj összegét. A nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából nyilván az a célszerű megoldás, hogy mindenki minél tovább dolgozzon, így tovább maradjon járulékfizető. Ezt a magyar nyugdíjrendszerben egyebek között a nyugdíjskála ösztönözheti, hiszen minél tovább dolgozik valaki, annál magasabb lehet a nyugdíjskála szerinti nyugdíjszorzó százalékos mértéke. (Az érintett személy nyugdíja a számított nettó havi életpálya átlagkeresete e szorzó szerinti százaléka lesz.)

Ez a hosszabb munkavégzésre ösztöntő kívánatos hatás azonban a nyugdíjskálában csak a 40 egész évnyi szolgálati idő elérésével érvényesül, azt megelőzően a skálát egyfajta pénzügyi perverzió hatja át: az első húsz évnyi szolgálati idő ugyanis pontosan kétszer annyit ér, mint a második húsz évnyi szolgálati idő (20 teljes évhez 53% a nyugdíjszorzó mértéke, 40 teljes évhez viszont nem ennek a duplája, azaz 106%, hanem mindössze 80% - azaz az első húsz év 53 százalékához képest a második húsz év csak 27 százalékot ér).

Az ösztönző erőnek éppen fordítva kellene működnie.

Ráadásul a skála menet közben is ugrál: 15-25 év között évi 2 százalékponttal, 26-36 év között évi 1 százalékponttal, 37-39 év között évi 1,5 százalékponttal, 40 évtől ismét 2 százalékponttal nő a maximálisan elérhető 100%-os mértékig (ehhez már legalább 50 év szolgálati időt kell elérni). A skála rángatózása a nyugdíj összegének számítását is fölöslegesen bonyolítja.

A megoldás kézenfekvő:

a szolgálati éveket is figyelembe vevő modern nyugdíjrendszerekhez hasonlóan minden szolgálati évnek azonos súlyt, 2 százalékpontos értéket kell adni.

A magyar teljes nyugdíjhoz legalább 20 év szolgálati idő szükséges, így a nyugdíjskála 20 évhez 40%-ot, utána évente minden évhez azonos mértékben 2 százalékpontot rendel, egészen az 50 évnél elérhető maximális 100 %-os mértékig.

Öngondoskodási pillér erősítése

Jelenleg a nyugdíjcélú öngondoskodási pillér részeként három megoldást támogat a személyi jövedelemadó jóváírásának formájában az állam:

• egyéni nyugdíjbiztosítás,
• önkéntes nyugdíjpénztári tagság,
• nyugdíj-előtakarékossági számla.

A magyar nyugdíjrendszerből hiányzó foglalkoztatói nyugdíjpillér miatt sokkal nagyobb az egyén felelőssége a saját nyugdíjas jövője megteremtése érdekében, az egyéni öngondoskodás támogatásának szükségességét ezért nem lehet túlbecsülni. A szja-jóváírást, mint megtakarításra ösztönző eszközt 2014-ben vezették be. Azóta azonban a jóváírás lehetséges összegét semmilyen módon nem tartották karban, sem az inflációval, sem a keresetnövekedéssel, sem más módon nem indexálták, így 10 év alatt elvesztette ösztönző erejének tetemes részét.

Az MNB először 2019-ben utalt arra, hogy az szja-jóváírás megtakarítás-ösztönző hatása korlátozott, miután egyrészt sok megtakarító van, aki nem fizet szja-t a foglalkoztatási jogviszonya sajátosságai miatt, másrészt az szja jelentősége folyamatosan csökken a magyar adórendszerben. Ehelyett célravezetőbb lenne a normatív állami támogatás bevezetése a hosszú távú megtakarítások ösztönzésére.

2022-ben az MNB tovább finomította javaslatát, amely szerint a lakossági megtakarításokat az állam mellett a nagy ellátórendszerek és a reálgazdaság finanszírozásába is be kell vonni. Ennek részeként a jegybank szerint a lakossági megtakarítások növekvő részét kell magánegészségügyi és nyugdíjcélú megtakarítások felé irányítani.

Az MNB javaslataihoz sikeres külföldi minták szolgálnak alapul, ilyen lehet egyebek között a legnépszerűbb brit megoldás, a teljes életre szóló egyéni megtakarítási számla (Lifetime Individual Savings Account, LISA). A számlát 18 és 40 éves kor között lehet megnyitni, 50 éves korig lehet elhelyezni rajta évi legfeljebb 4000 fontot (nagyjából 1,8 millió forintot), amelyet a brit állam 25%-os normatív támogatással, de legfeljebb évi 1000 fonttal (450 ezer forinttal) megfejel.

A teljes állami támogatás 32 ezer font (14,4 millió forint!) lehet abban az optimális esetben, ha valaki 18 éves korától 50 éves koráig minden évben kimaxolja a LISA lehetőségét, és félretesz összesen 128 ezer fontot (mai árfolyamon több mint 57,6 millió forintot), így 50 éves koráig összegyűjt 160 ezer fontot (közel 72 millió forintot) természetesen a befektetési hozamokkal megnövelt összegben, amely utána a nyugdíjkorhatár betöltéséig a brit pénz- és tőkepiacokon gyarapítja a számla összegét.

A LISA nemcsak nyudíjcélra, hanem az első lakás megvásárlására is felhasználható, emiatt is vonzó a fiatalabb megtakarítók részére. A LISA csak a normatív állami támogatással kiegészített részét képezi az egyéni megtakarítási számlának (ISA), amelyre az évente befektethető maximális keret 20 ezer font lehet (az összeg évente nő). A LISA elsősorban azok körében népszerű az Egyesült Királyságban, akik valamilyen okból nem (lehetnek) tagjai a rendkívül fejlett brit foglalkoztatói nyugdíjpillérnek, amelyet ebben a cikkben mutattam be.

Drasztikusan csökkent az szja-jóváírás vonzereje

A magyar öngondoskodási pillér erősítésére azonban azonnal szükség van, vagyis nem célszerű várni a külföldi sikeres megoldások hazai adaptációjára, amelyre esetleg sor kerülhet a nyugdíjreform keretében vagy azt követően.

Jelenleg a nyugdíjcélú megtakarítások elsődleges ösztönzésére Magyarországon az szja-jóváírás szolgál, amelynek vonzereje azonban a 2014-es bevezetés óta – a jóváírás kilenc éve változatlan összeghatára miatt – drasztikusan csökkent.

Ez a csökkenés többféle módon is bizonyítható, a nyugdíjrendszerhez leginkább illő módon a valorizáció (vagyis a nyugdíjszámítás során alkalmazott értékkövetési eljárás) képzetes alkalmazásával. Ha a nyugdíjcélú eszközökre kérhető adójóváírás 2014-ben meghatározott éves maximumát, 280 ezer forintot a valorizációs szorzókkal aktualizálnánk, akkor annak mértéke idén meghaladná a 653 ezer forintot. Vagyis az adójóváírás a 2014-es értékének csak a 43%-át éri idén, elvesztette "motivációs ereje" 57%-át azt elmúlt 9 évben – és ez a csökkenés idén is folytatódik.

A másik karbantartási lehetőség, ha a nyugdíjak növelését meghatározó infláció mértékét vennénk figyelembe az adójóváírás összegének aktualizálása során. Ha az adójóváírás összege inflációkövető lenne, akkor 280 ezer forint helyett idén 393 ezer forint lenne a lehetséges maximális összege, vagyis összesen 40,6%-kal nőtt volna 2015-2022 között – és növekedne tovább idén is a várhatóan 18,5%-os éves infláció függvényében.

Az szja-jóváírás elértéktelenedése lényegében kétféle módon akadályozható meg:

• az adójóváírás éves keretösszegét bérkövetővé vagy inflációkövetővé kell tenni,
• vagy a jelenlegi adójóváírás megszüntetése mellett közvetlen állami támogatással olyan új öngondoskodási támogatási rendszert kell létrehozni, amely robbanásszerűen növelheti a hosszú távú nyugdíj-előtakarékossági eszközök népszerűségét.

A második lehetőségre a költségvetés jelenlegi helyzetében nincs sok esély,

az első megoldás – az adójóváírás összegének valorizációs vagy inflációs karbantartása – előtt azonban nem tornyosulnak akadályok, így 2024. január 1-jétől be lehetne vezetni.

Akárcsak a magyar nyugdíjrendszerből fájdalmasan hiányzó foglalkoztatói nyugdíjpillér bevezetése felé tett első lépést, amelynek révén az önkéntes nyugdíjpénztári tagság munkáltatói támogatása visszakerülhetne a cafeteria körében adókedvezménnyel támogatott juttatások körébe. Ezt pedig úgy lenne érdemes megvalósítani, hogy a nyugdíjpénztári tagsági díj munkáltatói támogatása mentesüljön a szociális hozzájárulási adó alól, vagyis a munkáltató számára 13%-kal kedvezőbb legyen a dolgozói hosszútávú anyagi biztonságának erősítése, mint a béremelés (jelenleg ugyanannyiba kerülnek, így a dolgozók – az infláció miatt különösen – a béremelést részesítik előnyben).

Ezek a könnyen, egyetlen gyors törvényhozási aktussal és mindennemű politikai kockázat nélkül 2024. január 1-jétől megoldható gondok (a nyugdíj melletti munkavégzést gátló minden korlátozás lebontása, a nyugdíjskála rángatózásának kiegyenlítése és a nyugdíjrendszer öngondoskodási pillérének egyszerű beavatkozásokkal történő megerősítése), így már jövőre sem terhelnék az érdemi nyugdíjreformhoz vezető remélt társadalmi diskurzust.

Címlapkép forrása: Shutterstock