karácsony nő budapest ajándék tél
Befektetés

280 ezer forint állami ingyenpénzt kaphatsz, de már csak pár napod maradt rá

Árgyelán Ágnes
Közeledik az év vége, így kevesebb mint egy hónap maradt arra, hogy maximálni tudjuk a nyugdíjcélú megtakarítási termékekkel elérhető állami adójóváírás mértékét, amely akár 280 ezer forintra is rúghat. Cikkünkben összeszedtük az egyes nyugdíjcélú termékek tulajdonságait, ahogyan azt is, mire érdemes figyelni és mik lehetnek a buktatók.

Akár 280 ezret is visszaigényelhetünk

Mint arról már többször is írtunk, év végéig van lehetőség befizetéseket kezdeményezni az önkéntes pénztári, nyugdíjbiztosítási vagy nyugdíj-előtakarékossági számlánkra ahhoz, hogy maximálni tudjuk a befizetések után járó állami támogatást.

  • az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében évente maximum 150 ezer forintnyi adójóváírást igényelhetünk,
  • a nyugdíjbiztosítások után évente maximum évi 130 ezer forintnyi adójóváírás jár,
  • a nyugdíj-előtakarékossági számlánál (NYESZ) pedig 100 ezer forint az éves adójóváírási limit.

Mindhárom esetben az éves befizetésünkhöz viszonyítják az adójóváírás mértékét, ennek arányában a fenti határok szerint 20%-os állami támogatást vehetünk igénybe, melyet szintén befektethetünk a számlán (az adóbevallásban kell rendelkezni arról, melyik nyugdíjszámlára kérjük az adójóváírást, de úgy is dönthetünk, hogy több számla között osztjuk meg az összeget).

Fontos, hogy együttesen ezekre a termékekre maximum 280 ezer forintnyi szja-t igényelhetünk vissza.

Amit mindenképp érdemes észben tartani, hogy

  • az adójóváírás nem jár automatikusan, azt az adóbevallásunkban vissza kell igényelnünk,
  • csak akkor tudunk adójóváírást igényelni, ha fizetünk személyi jövedelemadót.

Ha valaki katás vállalkozó, munkanélküli vagy családi adókedvezményen keresztül már visszaigényelte az szja-t, akkor nem tud élni a nyugdíjcélú megtakarítások adójóváírási lehetőségével.

A Pénztárszövetség külön felhívta a figyelmet arra, hogy az utalásoknak az idei utolsó banki munkanapig, azaz december 29-ig kell beérkezniük a számlákra ahhoz, hogy adóvisszatérítésre jogosítsanak. Ez azonban szolgáltatónként és nyugdíjcélú termékenként eltérhet, ezért érdemes tájékozódni a határidőről a szolgáltatónknál.

Az MNB statisztikái szerint az életbiztosításokban (ezeknek egy részét képezi a nyugdíjbiztosítások) lévő díjtartalékok a legmagasabbak, de nem sokkal lemaradva követi az önkéntes nyugdíjpénztárak által kezelt vagyon, míg NYESZ-en ennek alig ötödét tartják a magyarok.

A szerződésszámot tekintve az önkéntes kasszákban van a legtöbb tag, a három nyugdíjcélú megtakarítási forma közül azonban egyedül a nyugdíjbiztosítások száma tudott nőni tavalyhoz képest, az önkéntes pénztárak taglétszámában és a NYESZ-es számlák számában is visszaesést látni:

Az államilag támogatott nyugdíjcélú megtakarítások fontosabb paraméterei
  Elérhető befektetések Adójóváírás éves maximuma Teljes költségmutató (10 év) Szerződésszám / taglétszám (ezer fő)
Önkéntes nyugdíjpénztár Nyugdíjpénztári befektetési portfóliók 150 000 Ft 0,33-3,16% 1074
Nyugdíjbiztosítás Eszközalapok / biztosítói portfóliók vegyes termékekhez 130 000 Ft 1,83-7,39% 477
NYESZ Befektetési alapok, kötvények, részvények 100 000 Ft N/A 89
Forrás: MNB, Portfolio        

Melyik nyugdíjcélú megtakarítást érdemes választani?

Annak, aki azon gondolkodik, melyik nyugdíjcélú megtakarítást érdemes választani, összeszedtük a legfontosabb érveket és ellenérveket:

Önkéntes nyugdíjpénztár

Az önkéntes nyugdíjpénztár előnye, hogy:

  • itt a legnagyobb az adójóváírás maximuma (150 ezer forint az egészség és önsegélyező pénztárak után igénybe vett adójóváírással együtt),
  • ez a legkényelmesebb megtakarítási forma, hiszen gyakorlatilag csak aktívan kezelt portfóliókat vehetünk igénybe, ezért nehéz mellényúlni,
  • tíz év eltelte után hozzáférhetünk a hozamhoz (amely, ha kifejezetten nyugdíjra akarunk spórolni, nem nevezhető mindenképp előnynek, ugyanis időskori önmagunktól vesszük el ezt a pénzt),
  • a munkáltató befizetése is gyarapíthatja a félrerakott vagyont.

Hátránya, hogy:

  • ha megszorulunk tíz éven belül, nem férhetünk hozzá, maximum tagi kölcsön formájában, ami jelentős plusz költségeket jelenthet.

Az MNB oldalán elérhető az önkéntes nyugdíjpénztárakra vonatkozóan is a megtakarítási célú életbiztosításoknál már évek óta elérhető Teljes Költségmutatókat (TKM), ezzel nemcsak egymással, hanem fő riválisukkal, a nyugdíjbiztosításokkal is összehasonlíthatóvá váltak a nyugdíjkasszák. A TKM-számokból kiderül: a nyugdíjpénztárak 10 éves időtávon 0,33-3,16%-os éves költséget vonnak el, ami jellemzően alacsonyabb, mint a nyugdíjbiztosítások 1,83-7,39%-os terhelése. 

Nyugdíjbiztosítás

A nyugdíjbiztosítás előnye, hogy:

  • a tanácsadó, biztosító noszogat, hogy fizessük a megtakarításunkat rendszeresen,
  • számos olyan plusz extrát tudunk venni, mint a kockázati kiegészítők (vagyis munkaképesség csökkenésére; rokkantságra, tartós betegségre is nyújthat fedezetet), a haláleseti alapbiztosítás, a díjátvállalás, árfolyamfigyelés (szintén nem feltétlen előny, erről itt írtunk), a sok esetben díjmentes portfólió-módosítás lehetősége,
  • egységes, MNB által jóváhagyott költségmutatók és európai KID-dokumentumok teszik átláthatóvá ezeket a termékeket.

Hátránya, pedig:

  • ez lehet a legdrágább termék, ha nem jól választunk, ha nem fizetjük rendszeresen, végig az előre meghatározott futamidő alatt, ha pedig az első 1-2 év után mondjuk fel, a tőkénk 80-100%-át is elbukhatjuk (mivel a már igénybe vett adójóváírást 20%-kal növelten is vissza kell fizetnünk),
  • a tanácsadó, akinek a zsebébe vándorol a kezdeti költség jelentős része, jellemzően nem lesz ott húsz év múlva is mellettünk.

Nem árt tudni, hogy a nyugdíjbiztosításnál kétféle megtakarítási forma érhető el:

  • befektetési egységekhez kötött (unit-linked) és
  • garanciákkal működő (vegyes).

Előbbinél eszközalapok (lényegében befektetési alapok) közt kell válogatnia az ügyfélnek, míg utóbbinál a biztosító fekteti be a megtakarításunkat (kockázatkerülő eszközökbe, jellemzően állampapírba) és valamekkora garantált hozamot is fizet rá (technikai kamat, általában kevesebb, mint a termék teljes költsége).

NYESZ

A NYESZ előnye, hogy:

  • itt a legszélesebb a befektetési eszközök választéka, hiszen nemcsak befektetési jegyeket / egységeket, hanem kötvényeket, részvényeket, egyéb instrumentumokat is választhatunk,
  • ha jól használjuk, ez a legolcsóbb megtakarítási forma,
  • ha rövid távon fel kell törnünk a számlát, itt szenvedjük el a legalacsonyabb veszteséget,

Hátránya, hogy:

  • a széles választék a pénzügyileg kevésbé tudatos ügyfeleknek zavarba ejtő lehet,
  • a 20 százalékos adójóváírás maximális mértéke itt a legalacsonyabb (100 ezer forint, 2020 előtt nyugdíjba vonulók esetén 130 ezer forint),
  • öröklés esetén az adójóváírásra való jogosultság elvész.

Összességében a szerződésszámok és tagi adatok azt mutatják, hogy míg a nyugdíjbiztosítások esetében az előző negyedévekhez képest a második és a harmadik negyedévben is élénkebb szerződéskötés jellemezte a piacot, addig a nyugdíjpénztárak taglétszáma stagnált, a NYESZ számlák száma pedig tovább csökkent.

A szocho bevezetésének tehát nem volt érdemi keresletnövelő hatása a nyugdíjcélú megtakarítások piacán, egyedül a nyugdíjbiztosításoknál lehetett az átlagosnál valamivel nagyobb bővülést látni.

Adózás

Az államilag támogatott nyugdíjcélú megtakarítások (NYESZ, nyugdíjbiztosítás, önkéntes nyugdíjpénztár) mellé nem csak szja-jóváírást lehet igényelni: ha lejáratig tartjuk őket, adómentesek is, így megspóroljuk többek közt a befektetési alapok, részvények, egyes kötvények, betétek hozamára fizetendő 15%-os kamatadót, valamint a 13%-os szochót is. Ha lejárat előtt feltörjük ezeket a termékeket, előfordulhat viszont, hogy adóznunk kell, az alábbi paramétereknek megfelelően:

Nyugdíjcélú megtakarítások adózása Magyarországon
Esemény NYESZ Önkéntes nyugdíjpénztár Nyugdíjbiztosítás
Feltörés 10 év eltelte előtt 15% szja, 13% szho a hozamra, adójóváírás 120%-át vissza kell fizetni Nincs rá lehetőség 6 év előtt 15% kamatadó és 13% szocho a hozamra, 6 év után 7,5% kamatadó, 6,5% szocho, az adójóváírás 120%-át vissza kell fizetni mindkét esetben
Nyugdíjba vonulás 10 év eltelte előtt 15% szja, 13% szho a hozamra 15% szja a tőkére 6 év előtt 15% kamatadó és 13% szocho a hozamra, 6 év után 7,5% kamatadó, 6,5% szocho, járadék formában adómentes
Feltörés 10 év eltelte után 15% szja, 13% szho a hozamra, adójóváírás 120%-át vissza kell fizetni Hozam adómentesen kivehető három évente, tőkére 15% szja, 13% szho, az első tíz év adóalapja évente tíz százalékponttal csökken Adójóváírás 120%-át vissza kell fizetni
Nyugdíjba vonulás esetén 10 év után Adómentes Adómentes Adómentes
Feltörés 20 év eltelte után 15% szja, 13% szho a hozamra, adójóváírás 120%-át vissza kell fizetni Hozam adómentesen kivehető három évente, első tíz éves befizetés tőkéje adómentes, az efölötti befizetésre 15% szja, 13% szho fizetendő (tíz év fölötti tőke adóalapja fentiekhez hasonlóan alakul) Adójóváírás 120%-át vissza kell fizetni
Nyugdíjba vonulás esetén 20 év után Adómentes Adómentes Adómentes
Forrás: Portfolio-gyűjtés      

TBSZ

Bár nem nyugdíjcélú megtakarítás és adójóváírás sem jár a Tartós Befektetési Számlára (TBSZ), sok időt spórolhatunk azzal, ha az év végén nyitjuk meg a számlánkat, hiszen az öt éves kamatadó-mentességi periódus már a következő év januárján elindul. Mivel a számlanyitás éve a gyűjtőév, idei megnyitással ezt az évet meg is tudjuk spórolni. Fontos, hogy a TBSZ-re nem vonatkozik a szocho-fizetési kötelezettség, idő előtti feltörés esetén az szja-t kell megfizetni, azonban ennek terhe

  • 3 év után 10%-ra
  • 5 év után 0%-ra csökken.

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, a nyugdíjcélú megtakarításokkal ellentétben a TBSZ már profitált a szocho-bevezetésből, ugyanis a TBSZ-ek népszerűsége jelentősen megugrott a szocho bevezetése előtti három hónapban:

2023 második negyedévének végén a TBSZ értékpapírszámlák száma 2014 óta nem látott mértékű, 4,34%-os növekedést mutatott az első negyedévhez képest.

Ez a trend folytatódott a harmadik negyedévben is, igaz, valamivel visszafogottabb, 3,8%-os számlabővülést láthattunk.

A TBSZ-számlákon lévő értékpapír-állományban is viszonylag jelentős emelkedést lehetett megfigyelni az utóbbi két negyedévben, de különösen a júliustól szeptemberig tartó időszakban. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az állomány emelkedése nemcsak a frissen beáramló tőkének, hanem az általánosan támogató piaci környezetnek és jó hozamoknak is köszönhető.

A harmadik negyedévi, 500 milliárdot meghaladó állománybővülés minden esetre új rekord az MNB adatsorában.

A fentieknek köszönhetően a harmadik negyedévben már összesen 285 ezer TBSZ-számla volt a piacon, a rajtuk lévő állomány pedig megközelítette a 4 000 milliárd forintot.

Címlapkép forrása: Getty Images

Találd meg a neked való befektetési alapot!
valdis dombrovskis
Toyota gyártás
bét
dmitrij medvegyev volt orosz elnök
jpmorgan shutter
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
jpmorgan shutter