gita gopinath
Gazdaság

Ezermillárdokat éget el a most formálódó új világrend

Portfolio
A világgazdaság egy második hidegháború küszöbén áll, ami ezermilliárd dollár nagyságrendű veszteséget hozhat az emberiség számára – figyelmeztetett Gita Gopinath, az IMF vezérigazgatóhelyettese hétfőn, Kolumbiában tartott beszédében.

Gita Gopinath szerint a világgazdaság hatalmi tömbökre való széttöredezése óriási gazdasági károkkal járna, megsemmisítheti a Szovjetunió összeomlása óta elért eredményeket - számol be a Guardian. Az IMF tisztviselője úgy látja, hogy amennyiben Kína és az Egyesült Államok vezetésével kettészakad a világ, azt a jólét-növekedést, amit a világkereskedelem bővülése révén értünk el az elmúlt évtizedekben, elveszítjük.

A második hidegháború nem feltétlenül jelenti a rivális felek gazdasági pusztulását, de a nyílt kereskedelemből származó előnyök megsemmisülnek

- mondta, és arra figyelmeztetett, hogy a világ fordulóponthoz érkezett, mert a bolygó legerősebb nemzetei között egyre nő a feszültség. Sürgette a kormányokat, hogy dolgozzanak együtt a közös gazdasági prioritásokon.

Az IMF számításai szerint a világgazdaságot a bruttó hazai termék 2,5%-ának megfelelő veszteség éri, amennyiben a két blokk közötti kereskedelem teljesen megszűnik. (A két blokkot a Nemzetközi Valutaalap az ENSZ 2022-es ukrajnai határozatáról szóló szavazási eredménye alapján határozta meg.) Ám ha a gazdaságok nem képesek alkalmazkodni a világkereskedelem új megosztottságához, a veszteségek elérhetik a világ GDP-jének 7%-át is. A közvetlen külföldi befektetések széttöredezése az USA és Kína köré csoportosuló két blokkba – úgy, hogy néhány ország továbbra is el nem kötelezett marad – a GDP további 2%-át kitevő hosszú távú globális veszteségeket eredményezhet.

A nemzetközi kereskedelmi és tőkebefektetési folyamatok fejlődése már a 2008-as pénzügyi válság által okozott protekcionista fordulat idején megtorpant. A fordulatra ugyanis a vállalatok úgy reagáltak, hogy (a berlini fal leomlása óta tartó, ellenőrizetlen globalizáció éveit követően) "kockázatmentesíteni" próbálták az ellátási láncokat. A Covid-járvány felgyorsította ezt a folyamatot, a "reshoring" és "friendshoring" alkalmazásával a cégek a kulcsfontosságú alapanyagokat hazai vagy politikailag közel álló országok beszállítóitól próbálják beszerezni.

A kormányok dollármilliárdokkal támogatják a folyamatot, hogy a hazai gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést beindítsák. Gopinath elismerte, hogy az országok számára előnyökkel jár ez a stratégia, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a folyamat kézben tartásának elmulasztása „könnyen felülírhatja az előnyöket, és visszafordíthatja a béke, az integráció és a növekedés közel három évtizedes folyamatát, amely milliárdokat segített kiemelni a szegénységből".

Kolumbiai beszédében Gopinath úgy fogalmazott, hogy a politikailag el nem kötelezett országok számára előnyös lehet, ha összekötőként működnek a legnagyobb rivális gazdasági hatalmak között. Erre Vietnám és Mexikó példáját hozta fel. Egyes nagy elektronikai gyártók Kínából Vietnamba helyezik át a termelést, mivel az USA vámokat vetett ki a kínai árukra. Vietnam azonban a legtöbb nyersanyagot Kínából szerzi be. Mexikó idén lehagyta Kínát, és az USA-ba irányuló legnagyobb áruexportőr lett. Ennek egyik oka, hogy az országban sok kínai cég nyit gyártóüzemet. A mexikói magán ipari parkok szövetsége arra számít, hogy a következő két évben minden ötödik új vállalkozás kínai lesz.

„Ezek az országok közvetlenül profitálhatnak a kereskedelem és a beruházások eltérítéséből a széttöredezett világgazdaságban, és tompíthatják a töredezettség kereskedelemre gyakorolt negatív hatását, csökkenthetik költségeit" - mondta.

Ugyanakkor a közvetítő országok is vesztesei lehetnek a nemzetközi kereskedelem szétesésének - tette hozzá Gopinath.

Ha a töredezettség súlyosbodik, még azok is rosszul járnak, akik a töredezettség enyhe formáiból profitálnak. Röviden: mindenki veszíthet.

Címlapkép forrása: IMF

valdis dombrovskis
Toyota gyártás
bét
dmitrij medvegyev volt orosz elnök
jpmorgan shutter
Tematikus PR cikk
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
Mol Dunai Finomító Dufi kőolajfinomító százhalombatta