Gita Gopinath, az IMF vezérigazgató helyettese
Gazdaság

Súlyos kijelentést tett az IMF egyik legfontosabb vezetője: „Küszöbön a második hidegháború”

Portfolio
Gita Gopinath, az IMF első vezérigazgató-helyettese szerint a trendek egyre kedvezőtlenebbül alakulnak a világgazdaságban. A folyamat azzal fenyeget, hogy elvesznek a Szovjetunió összeomlása óta elért eredmények – számolt be a The Guardian.

Gopinath szerint a világ átalakulóban van, ahol regionális tömbökbe tömörülnek a különböző hatalmi csoportosulások.

Ha a második hidegháborúba süllyedünk, a költségek ismeretében nem biztos, hogy kölcsönösen biztosított gazdasági pusztulást látunk. De a nyílt kereskedelemből származó előnyök megsemmisülését láthatjuk

– mondta. Szerinte az lehet a megoldás a mostani problémákra, ha az országok kormányai újra képesek lesznek közösen megoldásokat keresni a világ kihívásaira.

A világgazdaság legnagyobb problémáját jelenleg Oroszország elszigetelődése és az amerikai-kínai fokozódó versenyfutás jelenti.

Az ellentétek azt is eredményezhetik, hogy a globális gazdaság akár 7 százaléka is elveszhet évente.

Fő okozója az egyre protekcionistábbá váló gazdaságpolitika, ami ráadásul a koronavírus-járvány hatására felgyorsult.

Címlapkép forrása: Samuel Corum/Bloomberg via Getty Images

valdis dombrovskis
Toyota gyártás
bét
dmitrij medvegyev volt orosz elnök
jpmorgan shutter
Tematikus PR cikk
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
Mol Dunai Finomító Dufi kőolajfinomító százhalombatta