broker
Befektetés

Robert Kiyosaki: a világtörténelem legnagyobb összeomlása kezdődhet

Portfolio
Ismét nem fogta magát vissza a nagy megmondásaitól hírhedt Robert Kiyosaki: a legfrissebb X-bejegyzésében azt latolgatta a guru, hogy már el is kezdődhetett a világtörténelem legnagyobb összeomlása. Kiyosaki megmondásait mindenesetre érdemes a helyén kezelni, ugyanis már 2011 óta várja a következő nagy összeomlást.

A 2008-as Lehmann-csődöt előrejelző Robert Kiyosaki markáns figyelmeztetést közvetített a hétfői X-bejegyzésében. A guru ismét gazdasági világválság előtt azonosítható jeleket vél felfedezni egyes hitelpiaci eredetű eszközök árazásában, ami akár likviditási nehézségeket is okozhat. Ennek apropóján nem finomkodott Kiyosaki - úgy fogalmazott, hogy

ez lehet a történelem legnagyobb összeomlásának kezdete,

arra szólította fel a követőit, hogy vegyenek fel készpénzt a bankjaikból, amíg van erre lehetőségük.

A nagy megmondásaitól hírhedt Kiyosaki farkaskiáltását érdemes fenntartással kezelni, ugyanis viszonylag gyakran vízionál világégést a guru. Utoljára október végén közvetített egy ehhez nagyon hasonló, fajsúlyos üzenetet a követői felé, akkor úgy fogalmazott, hogy 2024-ben a világtörténelem legnagyobb összeomlása jön és szerinte jövőre nagyot fognak bukni azok a befektetők, akik a hagyományosabb szemléletet követve 60-40 százalékos kötvény-részvény portfóliót építenek ki. Előszeretettel fejezi ki nemtetszését a kötvénypiaccal és a hagyományos bankredszerrel szemben a guru, miközben a nemesfémeket és a bitcoint részesíti előnyben helyettük.

Ahogy azonban egy követője is felhívta rá a figyelmet egy nagyon beszédes grafikonnal:

Kiyosaki már 2011 óta várja a következő nagy összeomlást, azóta pedig már számtalanszor jutott új történelmi csúcsra az egyik legnagyobb amerikai részvényindex, az S&P 500.

Bár rövid távon megesett, hogy egy "nagy megmondást" követően beesett az index, de a hosszú távú grafikonon jól látszik, hogy előbb-utóbb mindig magasabbra került a börze és a világtörténelem legnagyobb összeomlása azóta is várat magára. kiyo performance
Robert Kiyosaki múltbeli figyelmeztetései és az S&P 500 tőzsdeindex teljesítménye. Forrás: X

Címlapkép forrása: Getty Images

Találd meg a neked való befektetési alapot!
valdis dombrovskis
Toyota gyártás
bét
dmitrij medvegyev volt orosz elnök
jpmorgan shutter
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
jpmorgan shutter