Wall Street-i elemző: visszatérhetnek a rekordalacsony kamatok
Üzlet

Összeálltak a csillagok, tovább menetelhetnek felfelé a tőzsdék

Szekeres Bence, Befektetési Szakember
Az amerikai monetáris politikával kapcsolatos várakozások határozták meg idén a kereskedést a tengerentúli tőzsdéken, ebben továbbra sincsen változás. A gazdaságból és a befektetőktől érkezők jelek arra utalnak, hogy továbbra is lehet tér felfelé, bár az elmúlt hetekben látott rali miatt érik már egy korrekció.

A novemberi kamatdöntő ülésen, Jerome Powell továbbra is kitartott, amellett, hogy a jegybank kész további kamatemeléseket végrehajtani, hogyha az adatok ezt megkívánják, hiszen még mindig nem gondolja úgy, hogy a jegybank megtett volna mindent a 2 százalékos inflációs cél eléréséért. Azonban egyre több adat mutatja az amerikai gazdaság lassulását, valamint a piaci szereplők kereskedési dinamikája szintén a monetáris szigor végét jelezhetik.

Az elmúlt egy hét és egy hónap legjobban teljesítő szektorai, mind érzékenyek a magas kamatokra.

Az ingatlan, technológia és az egészségügyi szektor kiemelkedő teljesítménye arról árulkodik, hogy a befektetők már nem várnak szigorítást a jegybanktól, amit szintén alátámaszt az is, hogy csak 10 százalék körüli valószínűséget adnak a decemberi kamatemelésnek, sőt mi több, májusra várják az első kamatcsökkentést. Az októberi inflációs adat szintén olaj volt a bikapiaci rali tüzére, hiszen hó/hó alapú csökkenést olvashattunk ki a számokból. Az olaj árának a kétszámjegyű csökkenése az elmúlt hetekben szintén támogatja a csökkenő inflációs képet, ami szintén magasabb szintekre lökheti a részvényárfolyamokat.

Az S&P 500 október 27-e óta elért több, mint 10 százalékos emelkedése egy korrekció előfutára lehet, hiszen a húsz napos rali alatt mindössze csak öt olyan nap volt, amikor az index nem tudott emelkedni. Ez odáig vezetett, hogy az alapkezelők részvénykitettsége 78 százalék körüli szintre emelkedett, ami azt jelenti, hogy egyre kevesebb puskapor van, amit bevethetnek a rali folytatásához. Továbbá, egyre több mutató a túlvettséget, illetve túlzott mohóságot jelzi, ami szintén a korrekciós képet támasztja alá.

A pénzügyi feltételek enyhülése azonban sokkal erősebben hathat a befektetők döntéshozatalára, hiszen ha még be is következik egy kisebb korrekció a következő napokban, az nem lesz hosszú életű az év végi megszokott mikulás rali várható kibontakozása miatt. A lenti ábra is jól szemlélteti, hogy az amerikai gazdaságban a pénzügyi kondíciók javulnak, valamint a tízéves amerikai állampapír hozamának a csökkenése szintén ismét a részvények felé terelheti a befektetőket.

National Financial Conditions
Forrás: Chicago Federal Reserve

Az S&P 500 ábráját tekintve túlvettséget fedezhetünk fel, azonban rövid távon a 4 600 pontos szintet kellene megugrania a kurzusnak, hogy folytatódhasson a rali. Mindaddig pedig érdemes megnövelni a saját portfóliónkban a részvény súlyokat és elkezdeni a “Buy the Dip” stratégiát alkalmazni, mind index szinten, mind pedig a fundamentálisan is érdekes egyedi papírokban.

EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Címlapkép forrása: Shutterstock

valdis dombrovskis
Toyota gyártás
bét
dmitrij medvegyev volt orosz elnök
jpmorgan shutter
Tematikus PR cikk
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
bull bear tőzsde