Magyarország szép csendben a világ legfejlettebb országai közé került

Korábbi cikkünkre reagálva egy szemfüles olvasónk levélben fel akarta hívni figyelmünket egy vélt hibára: a Világbank által kalkulált vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó magyar GDP dollárban kifejezve csak egy kicsivel marad el a japántól, ami azt jelenti, hogy az adatok szerint Magyarország majdnem olyan fejlett, mint Japán.

Kételyeit meg lehet érteni ezzel kapcsolatban, hiszen elsőre nehéz lehet elhinni, hogy Magyarország gazdasági fejlettsége majdnem felér a rendezettség, a modernitás, a technológia haladás fellegváraként okkal azonosított Japánnal, amelynek kiváló minőségű exporttermékeivel naponta találkozunk.

Pedig az adatok nem tévednek: Magyarország az elmúlt években jócskán megközelítette fejlettségben Japánt.

Magyarország a legfejlettebb országok közt: ez valami vicc?

A gazdasági fejlettség legfontosabb mutatója a vásárlóerő-paritáson (PPP) mért egy főre jutó GDP, amelynek két komponense van. Az egyik maga a GDP, azaz az adott gazdaságban egy év alatt keletkező hozzáadott-érték, amelyet egy főre leosztva megkapjuk a nominális fejlettséget. Csakhogy ez még nem ad teljes képet, a nemzetközi összehasonlításokhoz ugyanis valahogy ki kell küszöbölni az eltérő árszínvonalat. Ezt hivatott szolgálni a PPP, ezzel kiigazítva pontosabban látszik egy-egy ország másikhoz viszonyított fejlettsége. (Noha ezt a mutatót széles körben elfogadják, messze nem tökéletes: a PPP-n mért egy főre jutó GDP és a nemzetközi összehasonlítások problémáiról Oblath Gábor közgazdász többször írt, többek közt a Portfolio-n is megjelent egy cikke a témában). A PPP számolását többféleképp el lehet végezni, de minden országra ugyanazt a metódost kell alkalmazni az összehasonlíthatóság végett. Célszerű tehát egyetlen adatbázisból kiindulni: mi a Világbank adatait használjuk.

A félreértések elkerülése végett
Cikkünk kifejezetten azzal foglalkozik, hogy a PPP-n mért egy főre jutó GDP-ben milyen változások zajlottak le, ugyanakkor ez a mutató nemcsak a gazdasági fejlettség alakulásától függ, mert a reál GDP-növekedésen kívül több más tényező (például az árarány-változások) is módosítják a mutató értékét (ennek mélyebb megértéséhez ismét Oblath remek cikkét ajánljuk). Fontos azt is megjegyezni, hogy bár a fejlettség szorosan összefügg az életszínvonallal, a PPP-n számolt GDP/fő nem jövedelmi mutató, tehát nem közvetlenül életszínvonalat mutat ki. A háztartások jövedelmeit több más tényező is befolyásolja, ebben a cikkben ezekkel nem foglalkozunk.

Az alábbi ábra 1992 és 2022 között mutatja a magyar, a japán és az EU-s fejlettséget. Mint az látható, 1992-ben a japán fejlettség nagyjából két és félszerese, az EU fejlettsége kétszerese volt a magyarnak. Japán még 2002-ben is fejlettebb volt az EU-nál, és Magyarországnál még mindig kétszer fejlettebb. Japánnal szembeni lemaradásunk nagy részét 2022-re ledolgoztuk, miközben az EU is megelőzte Japánt (az EU átlagos fejlettsége becsapós kicsit, mivel változó összetételű blokkról van szó).

Az, hogy a japán gazdaság fejlettségét már majdnem sikerült elérni, csak félig a mi érdemünk: Magyarország 1992 és 2022 között jelentős gazdasági növekedést produkált, Japán fejlődése viszont ugyanebben az időben elakadt. Az ázsiai ország a második világháború után gyorsan növekedve vált fejlett országgá, a demográfiai problémák és az egymást érő válságok viszont erőteljesen visszafogták a gazdaságot, így még a hasonló fejlettségű országok közt is gyengén teljesített.

Japán a ’90-es évek elején még a 10. és 20. legfejlettebb ország közt volt, 2022-re mindössze a 40. legfejlettebb országgá vált. Eközben az Európai Unió változó összetételével folyamatosan a 30. hely környékén mozgott,

Magyarország viszont 2022-re a világ 42. legfejlettebb gazdaságává vált,

azaz a világ 195 országának fejlettségi rangsorában a felső negyedben helyezkedik el. (Az első 10-et több magas egy főre jutó GDP-vel bíró kisebb olajmonarchia és adóparadicsom foglalja el). Ezt figyelembe véve kevéssé megalapozott a gyakran emlegetett „közepes jövedelem csapdája”, és az általános célnak többé nem is a fejlett státusz elérése kell legyen. Noha a fejlett státusznak vannak különféle objektív mércéi (amelyek közül némelyiknek megfelel Magyarország, másoknak nem – de a legszigorúbb mércék, például a Világbank kategorizálása szerint Németország is évről évre ingázik a magas és közepes jövedelmű országok csoportja között), a felső 25%-ban szerepléssel nyugodtan kijelenthető, hogy Magyarország fejlett országgá vált.

Ha valaki most meglepve érzi magát, nincs egyedül, ahogy azt a fenti idézett olvasói levél is mutatja. Hogy miért tűnik irreálisnak országunknak ez a relatív fejlettsége, arra is van több magyarázat. A teljesség igénye nélkül mi most kettőt említünk. Az egyik, hogy a történelmileg gyors változások lassan mennek át a köztudatba, márpedig a magyar gazdaság felzárkózása egy nagyon friss esemény (ahogy az látszik, 2012-ben még a fasorban sem voltunk a japánokhoz képest). A másik ok pedig az, hogy következetesen a nyugati szomszédainkhoz mérjük magunkat.

Rengeteg magyar él és dolgozik Németországban, az Egyesült Királyságban és Ausztriában, így ezek az országok gyakran válnak viszonyítási alappá (pláne utóbbi). Onnan nézve nem csoda, ha fejletlennek érezzük gazdaságunkat.

Nem szabad viszont elfelejteni, hogy nyugati szomszédaink a világ élmezőnyében helyezkednek el a fejlettségben.

Ausztria például 2022-ben a világ 15., Németország a 18. legfejlettebb gazdasága volt. A fejlettségi sorban előttünk helyet foglaló 41 országnak több mint fele a tágabb szomszédságunkban található. A nyugat-európai fejlettség viszont egyáltalán nem jellemző az egész világra, az országok többsége messze le van maradva az EU magjától. Nem is kell messzire menni: ha Ukrajnához, Szerbiához vagy általánosságban a Nyugat-Balkánhoz mérnénk magunkat, máris megváltozna önképünk. A magyar közgazdasági közbeszédben viszont érthető okokból inkább a világelithez tartozó Nyugat-Európa jelenti a referenciát, és mivel a viszonyítás alapját adó térséghez képest relatív pozíciónk kétségkívül rossz, hajlamosak lehetünk azt kivetíteni tágabb dimenziókba is. (Az összehasonlítás egyébként nem alaptalan: ha a hasonló adottságú Ausztria tudás-intenzív gazdaságával el tudja érni az EU-s fejlettség 125%-át, nekünk is hiba lenne beérni 80%-kal.)

Mindenesetre a borúlátás nem magyar sajátosság: Szlovákiában egyenesen apokaliptikus hangulat uralkodik a közgazdasági diskurzusban; az EU-s fejlettséget már majdnem elérő (és egyben globálisan a 34. legfejlettebb) Csehországban közepes jövedelem csapdájáról beszélnek; de a lakosság még a kimagaslóan fejlett USA-ban is rosszabbnak látja a gazdaság helyzetét a valósnál.

Mi volt a sikeres felzárkózás oka?

Nem mi találtuk fel a spanyolviaszt: sikeres felzárkózásunk része volt egy tágabb folyamatnak, amelyből a közvetlen földrajzi régiónk majdnem minden országa részesült. Az alábbi ábra Magyarország, Lengyelország és Románia felzárkózását mutatja az EU-átlaghoz. 1992-ben Magyarország az EU-átlag 52%-án állt, míg Lengyelország 39, Románia 28%-on. 2022-ben Magyarország az EU fejlettségének 77%-át érte el, akárcsak Románia, miközben Lengyelország már 80%-on van. Olyannyira nemcsak a mi sikersztorink tehát a gyors fejlődést, hogy relatív fejlettségünk a régión belül még romlott is.

A felzárkózás tehát messze nem országspecifikus történet, de mégsem minden ország részesült belőle azonos mértékben – a kelet-közép-európai régió egyes országainak gyors fejlődését két társadalmi-politikai döntés alapozta meg:

• az irányított gazdaságból a piacgazdaságba történő átmenet 1989-ben,
• az Európai Unióhoz történő csatlakozás a kétezres években.

Az előbbit aligha kell magyarázni, az államszocialista gazdasági modellben a fejlődéshez szükséges gazdasági folyamatok nem tudtak hatékonyan érvényesülni. A felzárkózás eléréséhez ez volt a nulladik lépés, amit szükséges volt meglépni.

Az EU-s csatlakozás (többségnél 2004-ben) további lökést adott az organikus fejlődéshez, hiszen a térség gazdaságai részévé váltak a fejlett országokat tömörítő blokk közös piacának. Az újonnan csatlakozó keleti tagállamokba ömlött a nyugati tőke, a technológia és a tudás szabad áramlása elől is elhárultak az akadályok. Emellett az EU-s térségben a jogszabályi keretrendszer miatt kiszámíthatóbbá vált a gazdasági környezet, ami szintén kedvezett a befektetőket kereső új tagállamoknak. Hogy az EU-s tagság mennyivel növelte a sikeres felzárkózás esélyét, azt jól mutatja, hogy

azok a posztszocialista országok, akik elnyerték a tagságot, mind sokkal jelentősebb fejlődést értek el, mint a kívül maradók (például Szerbia, Ukrajna, Nyugat-Balkániak).

Az EU-tagság elnyerése támogatta az organikus fejlődést, utóbbi azonban többé-kevésbé automatikusan ment végbe a piacgazdaságra történő átmenet után. Ezt a folyamatot az úgynevezett feltételes konvergencia elmélete magyarázza, amely szerint minden országnak van egy elérhető fejlettségi szintje, amelyhez konvergál. Ezt az elérhető fejlettséget számtalan tényező befolyásolja (többek közt demográfia, jogszabályi környezet, de még nemzeti tradíciók is).

Amikor a KKE-országok áttértek a piacgazdaságra, potenciális kibocsátási szintjük jelentősen megugrott, ahogy átvették a fejlettebb országok termelési metódusait, a nyugati partnerekhez igazították jogszabályi környezetüket, megjelent a külföldi tőke. Mivel sokkal alacsonyabb fejlettségi szintről indultak ezek a gazdaságok, mint a nyugatiak, nagyobb növekedésre voltak képesek (a gyors felzárkózás mechanizmusát Kína kapcsán magyaráztuk el korábban). Ennek egy jelentős része viszont csak adaptáció volt: a tényezők, amelyeket a fejlettebb partnerek már rég beépítettek a termelésükbe, a KKE-régióban rövid idő alatt nagy számban jelentek meg. Úgy is lehet mondani, hogy a térségen belül meglévő abnormális különbség nagy része eltűnt a gazdasági harmonizációval.

A felzárkózás nem vehető biztosra, és nem is állandó

Noha egy alacsonyan fejlett gazdaság nemzetközi kereskedelembe történő bekapcsolódása ceteris paribus törvényszerűen elindítja az ország felzárkózását, a sikeres konvergencia még így sem vehető biztosra. A politikai-társadalmi zavarok, külső konfliktusok, elhibázott gazdaságpolitikai döntések mind hátráltathatják, vagy a visszájára is fordíthatják egy-egy gazdaság felzárkózását. Számtalan példa mutatkozik erre a gyakorlatban is: Afrika, Dél-Amerika és a Közel-Kelet egyes országai lassú, és nem is folyamatos felzárkózást mutatnak a globális átlaghoz, többnyire a fent említett okok valamelyike (vagy együttes megléte) miatt.

Ezt látva a KKE-régió sikeres felzárkózása még nagyobb eredménynek nevezhető.

A fejlődésben történő lemaradás nemcsak a fejletlen országokra lehet igaz, magas fejlettségi szintről is elindulhat egyfajta divergencia. Japán példáját már láttuk: fejlettsége egyre távolabb kerül az Egyesült Államokétól, és az EU-hoz képest is nő a lemaradása. Az ország fejlettsége 1992-ben a világátlag 362%-án állt, 2022-re 221%-ra csökkent. Ha minden így megy tovább, néhány éven belül a magyar fejlettség meghaladhatja a japánt.

Európában is látunk hasonló példákat, leginkább délen. Spanyolország például 2002-ben még meghaladta az EU átlagos fejlettségét, mára 84%-ra esett vissza. Görögország visszaesése még drámaibb: ők a 2002-es 94%-ról 68%-ra estek vissza.

Nehéz egyértelműen megállapítani, hogy miért romlott a déli gazdaságok relatív fejlettsége: a versenyt elfojtó bürokrácia, a rugalmatlan munkaerőpiac, a nem jól működő közigazgatási rendszer, a nemzeti karakterisztikák, a demográfiai folyamatok egyaránt okozhatják a leszakadást (utóbbi különösen erős tényező Japánban). Mindenesetre ezeken a példákon látszik, hogy a felzárkózás cseppet sem állandó folyamat:

Ezek az országok intő jelei annak, hogy a fejlettségi rangsorban néhány év alatt jócskán vissza lehet esni.

A közgazdaságtan szerint a felzárkózás mértéke, az elérhető relatív fejlettségi szint országonként változik, azt viszont nem lehet tudni pontosan, hogy ez a szint hol van (egyelőre nem tudhatjuk tehát azt sem, hogy a mi jelenleg elérhető fejlettségi szintünk az EU átlag alatt vagy felett van). A KKE-régió jelenleg viszonylag gyors konvergenciapályán van, alighanem van még tér a felzárkózásra.

Ám, hogy pontosan mekkorára, azt nem nagyon lehet előrejelezni.

Az elérhető maximális relatív fejlettséget számtalan tényező befolyásolja (technológiai fejlettség, jogszabályok, a gazdaság szerkezete, a humánerőforrás minősége, egészsége, munkavállalói attitűdök, szokások, stb.), és ezek változása az elérhető fejlettséget is megváltoztatják, és nem csak egy irányba. 

Címlapkép forrása: Getty Images