leonyid kucsma ukrán elnök
Globál

Kitálalt Putyinról a volt ukrán elnök

Portfolio
Leonyid Kucsma volt ukrán elnök exkluzív interjút adott a The Guardiannek, amelyben megosztott néhány érdekességet Putyinnal kapcsolatban is.

Leonyid Kucsma 1994 és 2005 között volt Ukrajna elnöke, ezzel ő töltötte be leghosszabb ideig az ukrán államfői posztot, és mindeddig az egyetlen volt, akinek sikerült újráznia.

Kucsma szerint Putyin hivatásos KGB-ügynök, „ez a szakmája, mindennel, ami ezzel jár”.

Azt mondják, megszállottsága Ukrajnával kapcsolatban valamiféle mánia, mentális rendellenesség. Ez igaz lehet

– mondta a volt elnök.

Úgy véli, Putyin célja nemcsak a területszerzés, hanem Ukrajna „fogalmának” lerombolása, mint ami egy versenyképes alternatíva Oroszországgal szemben.

Az orosz elnök revizionista céljai szerinte az ő elnöksége idején, 2003-ban jelentek meg először, amikor bejelentette igényét a Krím és Oroszország között fekvő fekete-tengeri kis szigetre, Tuzlára.

Ekkor Putyin még visszakozott, de 2008-ban már világosan jelezte, hogy ki akarja terjeszteni Oroszország határait, amikor Grúziától elhódította Abháziát és Dél-Oszétiát. (Hivatalosan Oroszország elismerte függetlenségüket, de valójában orosz területekként működnek.)

Kucsma szerint irreális, hogy Putyin belemenne a béketárgyalásokba, hiszen a maga számára is kész helyzetet teremtett azzal, hogy négy ukrán megyét Oroszországhoz csatoltak. Úgy véli, Oroszország és Ukrajna már nem kibékíthető egymással; a háború egyesítette az ukránokat, és megszüntette azokat az ellentmondásokat, amelyek az ő elnöksége alatt fennálltak Ukrajna nyugati és keleti része között.

Kucsma elmondta, a 2004-es elnökválasztás idején, amelyet a Moszkva-barát Viktor Janukovics elcsalt,

Putyin közvetlenül sürgette őt, hogy alkalmazzon erőszakot a Janukovics-ellenes tüntetőkkel szemben.

Kucsma ezt kategorikusan visszautasította. Tíz évvel később azonban Janukovics már elnökként – Kucsma szerint Putyin sugallatára – a tüntetőkre lövetett.

Kucsma Volidimir Zelenszkijről azt mondta, őszinte ember, megemlítve, hogy nem hagyta el az országot, amikor a háború kitörését követően felajánlották ezt neki. A volt elnök szerint a jelen körülmények között nem lehet megrendezni a 2024-ben esedékes ukrán elnökválasztást, de ha megrendeznék, akkor is Zelenszkij győzne.

Leonyid Kucsma figyelmeztette az Egyesült Államokat: ha hagyják, hogy Ukrajna veszítsen, azzal súlyos arcvesztést szenvednek az egész világ előtt.

Címlapkép forrása: Yurii Stefanyak/Global Images Ukraine via Getty Images

valdis dombrovskis
Toyota gyártás
bét
dmitrij medvegyev volt orosz elnök
jpmorgan shutter
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
ukrán páncélos avgyijivka