orszaghaz-parlament-telen-orszaggyules-budapest-magyarorszag
Gazdaság

Alkotmánymódosítás, új választási rendszer, Szuverenitásvédelmi Hivatal - Ezekről dönt ma a parlament

MTI
Számos kétharmados törvényt fogadhat el keddi ülésén az Országgyűlés. Döntés lesz egyebek mellett "a nemzeti szuverenitás védelmével összefüggő" alaptörvény-módosításról, a fővárosi választási rendszer átalakításáról és az idegenrendészeti szabályok szigorításáról.

A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 8 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Napközben több mint húsz előterjesztés bizottsági jelentéseinek és az összegző módosító javaslatának vitáit folytatják le a képviselők.

  • Ezek között szerepel a gyermek után járó pótszabadság biztosításáról szóló KDNP-s törvénymódosítás;
  • A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól, "amelynek célja, hogy egy központi mobilalkalmazás segítségével a magyar emberek minden eddiginél könnyebben és gyorsabban intézhessék ügyeiket".
  • Kormánypárti képviselők javaslata az egyes központi kormányzati igazgatási szerveket érintő törvénymódosítás, miszerint január elsejétől létrejön az önálló Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium pedig nevet vált, Nemzetgazdasági Minisztérium lesz.

18 órától lesznek a határozathozatalok, 23 javaslatról várható döntés.

  • Határozhatnak a Mi Hazánk két javaslatáról, az egyik szerint az Országgyűlés felkérné a kormányt, hogy nyújtson be törvényjavaslatot az arányosabb országgyűlési választási rendszer kialakítása érdekében. Az ellenzéki párt másik javaslata átalakítja a fővárosi választási rendszert, így már a jövő évi önkormányzati választáson visszatérnének Budapesten a 2014 előtti szabályozáshoz, és nem a kerületi polgármesterek kerülnének be a Fővárosi Közgyűlésbe, hanem 32, listán választott képviselő.
  • Elfogadhatják az alaptörvény tizenkettedik módosítását, amelynek értelmében az ország alkotmányos önazonosságának védelme érdekében egy független szerv jön létre.
  • Az alkotmánymódosítással lehetővé válik az is, hogy a kormány törvény helyett kormányrendeletben szabályozza a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjainak alapvető jogait és kötelezettségeit.
  • A "nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvényjavaslat" elemző, értékelő, javaslattevő és vizsgálati tevékenységet folytató, autonóm államigazgatási szervként hozná létre a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely "az állami, társadalmi és politikai döntéshozatali folyamatokba való külföldi beavatkozásokat, valamint a választási folyamatok befolyásolására irányuló, külföldről támogatott hivatott vizsgálni".
  • Dönthetnek a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényjavaslatról, miszerint állami tulajdonban lévő kastélyok, kúriák a jövőben ingyenes tulajdonba, vagy vagyonkezelésbe adhatók lesznek az ingatlanok további fejlesztése és fenntartása céljából.
  • Határozhat a parlament a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról, amely az idegenrendészeti szabályok szigorítását tartalmazza, valamint meghatározza külföldi állampolgárok Magyarországon történő tartózkodásának, munkavállalásának jogcímeit és feltételeit.
  • A határozathozatalok után kivételes lejárásban lefolytatják az egyes hatósági kérdésekről szóló törvényjavaslat vitáját, valamint megvitatják a szkíták Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezést.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

valdis dombrovskis
Toyota gyártás
bét
dmitrij medvegyev volt orosz elnök
jpmorgan shutter
Tematikus PR cikk
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Mol Dunai Finomító Dufi kőolajfinomító százhalombatta