samsung
Gazdaság

2033-ig kapott környezethasználati engedélyt a gödi Samsung-gyár

Portfolio
2033-ig hatályos környezethasználati engedélyt kapott a gödi akkumulátorgyár, annak ellenére, hogy számos hatósági előírásnak nem felel meg a működése. A kormányhivatal döntése szerint viszont elegendő, ha a Samsung Zrt. a jövőben teljesíti a szabályszerű működésre vonatkozó feltételeket, írja az Átlátszó. A több mint nyolcvan zajkeltő forrásból kettőnek az éjszakai működését ugyan felfüggesztették, a zaj azonban a gödiek tapasztalata szerint egyáltalán nem csökkent, a gyár pedig továbbra is éjjel-nappal üzemelhet.

Szeptemberben teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálati eljárást rendelt el a hatóság a gödi akkugyár ügyében. Erre elvileg azért került sor, mert a beruházás területén megépülő második gyár nagy teljesítményű hőtermelő kazánjainak üzembe helyezése előtt a Samsung Zrt. nem szerezte meg a kötelező környezethasználati engedélyt.

A hónapokig tartó eljárás során a környezetvédelmi hatóság a fennálló állapot teljes körű kivizsgálása helyett szinte csak a Samsung Zrt. által benyújtott adatokat és a jövőbeli, szabályosabb működésre tett ígéreteit vette figyelembe, írja az Átlátszó.

Két zajkeltő forrás éjszakai működésének felfüggesztéséről rendelkezik ugyan a kiadott engedély, ám a gödiek tapasztalata szerint a gyár éjjelente továbbra is ugyanolyan zajjal működik a több mint 80, korlátozás nélkül működő egyéb zajforrás miatt.

A hatóság újabb zajcsökkentésekre kötelezte a Samsung Zrt.-t, de azt is leírja, hogy a jövőbeli fejlesztések miatt a későbbiekben várhatóan újabb intézkedésekre lesz szükség. A kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya megállapította, hogy a korábbi zajcsökkentő intézkedések nem érték el a kívánt célt, mert a határérték túllépés továbbra is fennáll, mely az érintett ingatlanok lakóinál egészségkárosodást eredményezhet.

De nemcsak a határérték feletti zajkibocsátásban, hanem a szennyező anyagoknál és a hulladékkezelésben is megengedő a környezetvédelmi hatóság. A talaj- és vízszennyezés ellenőrzésére monitoring kutak létesítését írják elő, de ezek engedélyeit elegendő a jövőben megszereznie a Samsungnak – vagyis a figyelőkutak megléte szintén nem volt feltétele az engedély kiadásának. A gyár területén hulladékkezelést végző Éltex Kft.-nek a hulladékgazdálkodási tervét is át kell dolgoznia, ezt azonban elegendő lesz 2025-ben benyújtania.

A gödi akkumulátorgyárral kapcsolatos környezetvédelmi felülvizsgálati eljárás december elsején zárult le, a friss határozatból derült ki, hogy a gyár

2033-ig hatályos környezethasználati engedélyt kapott a hatóságtól.

Címlapkép forrása: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images

valdis dombrovskis
Toyota gyártás
bét
dmitrij medvegyev volt orosz elnök
jpmorgan shutter
Tematikus PR cikk
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Mol Dunai Finomító Dufi kőolajfinomító százhalombatta